kenyértészta

kenyértészta

Néhány évvel ezelőtt vettem meg magamnak az első kenyérsütőmet a tescoban. A lehető legolcsóbbat vettem, mert nem hittem a dologban, de izgatott a házi kenyér lehetősége.

Kb 30 kg elpocsékolt liszt után kezdtem ráérezni a dologra. Magyarországon 10 éve még nem sok jó lisztet lehetett kapni és mint az kiderült, baromira kell válogatni köztük. Egy időben képes voltam Szlovákiába átmenni, mert az akkori anyósom szerint náluk jobb volt a liszt. Igaza volt! ? Itthon jó lisztet csak horror áron lehetett kapni, így az anyóslátogatások alatt mindig szakítottunk időt az alapanyagok beszerzésére is.

Rengeteg próbálkozás után már rájöttem arra is, hogy nem fontos nekem a kenyeret a kenyérsütőben sütni. Nem is ízlett annyira, így belekezdtem a kézi formálásba.

Tulajdonképpen nekünk már csak a dagasztás miatt maradt meg a kenyérsütő. Arra még mindig lusta vagyok, hogy dagasszam a tésztát, de jelzem, hogy már kézzel is megy!

Itt fogok megosztani veletek több receptet is, de szólnom kell előre, hogy minden recepthez kell egy kis önállóság is, mert a tészta megfelelő állagát kell elérni. Ez függ a liszttől, a liszt hőmérsékletétől, az élesztőtől…stb…

Minden receptnél Te leszel a legfontosabb összetevő! ???

Az első lépések egyike – a kovász 

image

És akkor íme a gyűjtemény:

napi zsemle

rozsos zsemle

teljes kiőrlésű rozsos zsemle

fehér kenyér

Krumplis kenyér