Nem vagyok szakács!!!

Csak a mindennapi “őrültek háza” forgatagában éhes……
Arra jöttem rá az elmúlt években, hogy nincs új étel a nap alatt. Minden recept adott, talán mi vagyunk benne az a tényező, ami egyedivé tudja formálni az ízeket.

Amikor elkezdtem főzőcskézni, akkor alapvetően csak só, bors és fokhagyma volt a leginkább használatos fűszer a konyhámban.. Nah, jó! Még a pirospaprikát is szerettem használni.
Több évnek kellett eltelnie, hogy a repertoárba bekerüljön például a majoranna.

Aztán volt egy időszak, amikor elkezdtem megvenni magamnak a kész fűszerkeveréket, ami csak arra volt jó, hogy meg jobban elsózzam az ételeket és tulajdonképpen semmi pluszt nem adott az ételnek. Teljesen használhatatlannak tartom őket!

Szerintem mi jobbat tudunk itthon, házilag készíteni.
Anyukám az életének egy komoly szakaszában szakácsként dolgozott, így az evés szeretete mellett a főzés szeretete is rám ragadt. Órákat voltam képes ott állni mellette a konyhában, ha sütött, vagy főzött. Mindent látni akartam, mindent tudni akartam és könyörögtem, hogy valamit én is csinálhassak.

Szerintem még élvezte is anyu az állandó jelenlétemet, mert a nőverem annyira nem rajongott a főzésért.
Perverz módon rettenetesen tetszett, hogy a főzött krém elkészítése. Amikor a krém főzött része elkészült, már mentem is ki vele az erkélyre kevergetni, hogy minél előbb hűljön ki. Ugye, ha kihűlt, akkor már a vajas részhez lehetett keverni a krémet és az a rész a legjobb pillanatok egyike volt! Mindig maradt belőle… Mindig kizabáltam a tálból és nyalogattam késről, meg a fakanálról… Maradt.. Rajtam is maradt….

Alapvetően nem tudtam megunni.

Érdekes, ha így visszanézek azokra az évekre, rengeteg kaját nem voltam hajlandó megenni. Nem bírtam a látványát a pörköltben úszkáló hagymának, paprikának, vagy éppen paradicsomnak. Piszkáltam az ételből ki folyamatosan. Szegény anyu meg rosszul volt tőle..

Ezek után az, hogy én egy lecsót képes vagyok megenni, az tulajdonképpen egy igazi csoda!
13 évesen már elkészítettem az első sztrapacskámat! Kicsit nyers maradt… Kicsit nyúlós, de megettük… Mind a ketten betegek voltunk tőle…

Szóval, most úgy döntöttem, hogy kinevezem magamat kukta-kamikazenak és leírogatom az összelopkodott receptjeimet, amit itt megosztok veletek. Elkezdek nyitni új, még számomra ismeretlen fűszerek és ételek felé, hátha kedvetek lesz azokat majd megfőzni.

Anyu receptjeit is meg fogom osztani veletek, mert valahogyan mi mindig jókat ettünk…
Remélem, hogy ti is jókat fogtok enni, ha elkészítitek őket!

Figyelj!
Én csak egy tanár vagyok… Ha bénázok, legalább tanulsz belőle!

Miki